Ezerszer hajtogattam már úton-útfélen, hogy én bizony lelkes rajongója vagyok Walter Hill-nek, annak ellenére, hogy sosem volt és 70 éves fejjel már nem is lesz soha műfaj-auteur. Ő csak egy iparos, akinek a kezébe nyomnak egy akcióorientált, western-áthallásokkal teleszőtt forgatókönyvet, netán egy buddy movie szkriptjét, aztán kihozza belőle mindazt, amit 40 éves pályafutása során tanult. Néha mellétrafál (Streets of Fire, Johnny, a jóarcú), többször azonban zsákol.
Most fejeztem be a Broken Trail című 184 perces vadnyugati eposzát, amit 2006-ban készített az AMC tévécsatorna (Breaking Bad, The Walking Dead, Mad Men) megrendelésére. Csendes, már-már eastwoodian lírai cowboyfilm ez, ami hihetetlen nézőszámot produkált több, mint fél évtizede. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor szól benne a hatlövetű vagy a winchester. Rohadt lassú, melankolikus történet, a klasszikus-régies amerikai westernek rajongóinak - pontosan olyan western, amit minden korombeli elutasít és inkább Anthony Mann vagy Howard Hawks régi vadnyugati dolgozatai előtt hódol. A témájában hasonló Costner-förtelmet, a Fegyvertársakat pedig simán két vállra fekteti. Ebben ugyanis minden megvan, ami amabban nincs. Könnyzacskót ingerlő érzelmek, öregkori-lírai merengés, pontos környezetrajz és a nagybetűs Frontier levegőjét még a képernyőről is be lehet szippantani.
Két sokat próbált farmer, az idős Print (Robert Duvall - állítólag rettenetes balhékat csapott a forgatáson, de ez egyáltalán nem látszik a filmen, nagyon méltóságteljesen és kiválóan alakítja a szívós, vén hajcsárt) és negyvenes unokafivére, Tom (Thomas Haden Church) egy ménest hajtanak a prérin jó pénzért, ám öt sokat szenvedett, szinte gyereklány kínai prostituált megtöri az ösvényüket. (Innen az eredeti cím.) Ami innen következik, az kisebb üresjáratokkal ugyan, de maga a mennyei manna: mikor Print bácsi és Tom az utóbbi halott anyjáról beszél, a giccs réme távolról sem ijesztget, az emocionális amplitudó mégis az egekben van. Beszélgetés, mint férfi a férfival, nyoma nincs az amerikai nyáltengernek. A másik ilyen erős érzelmi töltésű jelenet akkor van, amikor az ötvenes éveit taposó prosti, Nola (Greta Schacci is nagyon jól csinálja) és Print a folyónál beszélgetnek arról, hogy az öreg marhapásztor hogyan is áll a nőkkel... Romantika nélküli romantika, megint csak fényévekkel lekörözve jó pár love story-t. Aztán a végén Tom érző lelke is megmutatkozik, amikor az egyik kínai lányhoz beszél, aki nem ért angolul... és a lány nem száll fel a vagonra, ami San Francisco-ba vinné őt. Csodálatos. A Kínából elvándorolt, de az Államokban gazdagságra nem talált ázsiai öregember meséje nemkülönben. ("Túl késő hazamenni.") Aki lövöldözésekre vágyik a nagy pusztaságban, az nézze meg James Mangold egyébként kiváló 3:10 to Yuma-remake-jét vagy a Vad bandát. Itt szívet kapunk, lelket, szép zenét, még prímább képkivágásokat és sok-sok életbölcsességet. Jut eszembe: visszatért, helyesebben maradt Lloyd Ahern, aki Az utolsó emberig-be csempészett sok fasza, barnás áttűnést. A Broken Trail-t Kanada azon részén forgatták, ami kísértetiesen emlékeztet a szabad ég alatti vadregényes tájakra. (Ugyanitt vették fel a Nincs bocsánatot is.) Csillog a vízfodor, fénylik a tisztás. Ráadásul Hill nem úgy instruálhatta őt, hogy "Figyelj, a mai gyerekek már úgy is letöltenek mindent vagy DVD-n, tévén nézik a filmeket, szóval szűk képkivágásokat használj!" Nem, éppen ellenkezőleg: csinált jó pár nagytotált a ménesről, a tájról, jó pár snitt az aranyvásznon is megállja a helyét, hiába beszélünk tévéfilmről. Persze, van benne némi akció is, James Russo és Chris Mulkey velejéig romlott, erkölcstelen férgeket játszanak, és jól is megy nekik. A kor mocskát is megkapjuk kínkeservesen élő, bármikor pénzre váltható emberekkel, de sosem véres erőszakkal, és helyenként finom humor is vár a nézőre. Száz szónak is egy a vége: ez a legszebb film, ami kikerült az öreg Walter Hill kezei közül. 
"Viszontagságosan" elérünk a 180. perchez. Már rég elsöpörték a vadnyugat mítoszát, 1912-t írunk, egy évvel járunk a Vad banda illúziómentes Mexikója előtt. Hill azonban itt hisz a nemes lélekben. Filmjének zárlata nosztalgiával, szépséggel van bevonva, az epilógra szavak sincsenek. Summa summarum, ez egy elég régies, hosszú játékidejű western, a mai fiatalok ezt már semmi pénzért nem néznék meg. (Sőt, a mai fiatalok általában rühellik a westernfilmeket.) Pedig, aki kivételt tesz, mert van affinitása az avítt westernekhez, nagyon jól fog járni. A vadnyugati vándorélet melankóliáját állítólag még a Lonesome Dove (1989) mutatja be ennyire autentikusan. Most már tényleg ideje megnézni, hiába több, mint 300 perc.