Rémi Bezançon a TItanic filmfesztiválon hívta fel magára a figyelmet néhány éve idehaza - mégpedig az egyetlen "milyen jó, hogy moziban voltam" élmény író-rendező gazdájaként (Hátralévő életed első napja). A legszebb dolog című mozija az a fajta nevettető-ríkató életszerű csoda, amit amúgy valóban épp a francia filmektől várnánk, ha nem bizonytalanítana el minket a sok szanaszéjjel beszélt mainstream-freudi vacakság, ami néha éppen tőlük érkezik. 

A Legszebb dolog azonban nem az utóbbi, hanem az előbbi kategóriába esik: hiteles és csodásan stilizált, nevettető és fájdalmasan őszinte, elképesztő könnyedséggel politikailag inkorrekt és ugyanakkor értékörző. Arról mesél, amit hangos szóval senki nem bombázna, mégpedig a gyerekáldásról, ugyanakkor a maga, a rendezőre annyira jellemző, felnövésről, emberközi kapcsolatokról, családról és önállóságról elmélkedő módján. Az egész most nyert egy női nézőpontot és egy egizisztencialistából fenomenológiaiba váltó filozófiai kommentárt - de csak viccesen, két hányás és két joint között. Üde és súlyos, mint egy gyerekelefánt - pardon - zsiráf - és ehhez a félreszóláshoz már kattintsatok az imdb-re, és elelnőrizzétek, mi is rendezőnk legújabb, Franciaországban már bemutatott műve!